Utolsó napunk...

Erre a napra még néhány látnivalót terveztünk Bangkokban, illetve a bevásárlást. A Sukhumvit (Pratunam) negyedet akartuk megnézni a csillogó szállodáival, bevásárlóközpontjaival, kipróbálni a metrót és a skytrain-t, látni Bangkok elitebb részét is.

Reggel taxival mentünk a metróhoz, amit a szállón adtak. Hát a metró nem olyan, mint nálunk... A jegy a helyi árakhoz képest elég drága volt, így a szegényebb emberek maradnak a túlzsúfolt, izzasztó buszokra... Viszont tiszta, kulturált, légkondis (meg is fagytam néhány megálló alatt), és üvegfal mögé érkezik, aminek az ajtajai kinyílnak ha megjött a metró. Az emberek az ajtók két oldalán sorba állnak egyesével, mint a boltban. Nem furakodnak, mint itthon. Az itthoni metró közlekedésen lenne mit tuningolni ehhez képest...

A végállomáson még takarítják is...

A metróról a skytrain-re szálltunk át, hasonló minőség hasonló zsebű embereknek, csak ez már nem a föld alatt száguld, hanem magasan a föld felett, így még panorámás is :o)

Errefele már ilyen épületek dukálnak:

Első megállónk az Erawan szentély volt, az Erawan hotel mellett, amit a skywalk-ról is jól lehetett látni:

Ezt a mellette emelkedő Erawan hotel tulajdonosai állították, hogy a szálloda sikeres legyen (így engesztelték ki a szellemeket). A szobor híressé vált, a buddhistáknak kegyhelye, a turistáknak egyik kötelező bangkoki látványossága lett. Sok az ember, és még több a jázminkoszorú, füstölő és étel-ital, melyet a buddhisták hoznak az Erawan (3 fejű elefánt) istenségnek. Díszruhába öltözött thai táncosok is vannak, ígyhát igazán jó dolga lehet Erawannak, biztosan nem unatkozik...

Innen gyalog mentünk tovább, felkerestük a Jim Thompson házat. Elmentünk jó néhány bevásárló központ mellett, a sok magas épület, a zsúfolt utak meg a bezsúfolt magasvasút együtt kicsit sok volt, egész bezártság érzésem volt ott lent a sok óriás között a tömegben... Az emlékházat nem volt a legegyszerűbb megtalálni, bár térképpel mentünk. Egy nagyon kis utcában van, és még ott sem feltűnő, míg a kapuhoz nem ér az ember...

A tájház igazi thai ház, ugyanis ez a Jim bácsi, aki egy amerikai kereskedő, miután rátalált a thai selyemre és fejébe vette, hogy ebből nagy pénzt csinál, letelepedett Thaiföldön, és eredeti thai házakat rakatott össze magának (építőművész is volt a lelkem, a thai építészet egy csodálója). A thaiok hálásak neki, mert a thai selymet megismertette az egész világgal (bár Zola szerint hamisította őket), de sajnos egy kirándulás alkalmával teljesen eltűnt a Föld színéről, azóta senki nem tud semmit róla. Mindenesetre itt hagyta ezeket a csodálatos házakat (a thaiok elég szűk helyen élnek akár többen is, nincs olyan nagy helyigényük mint nekünk, vagy Jim bácsinak, aki emiatt több házat állított fel egymás mellé, hogy kb. minden ház egy szoba legyen az ő nagy házában). Sajnos már a bangkokiak is áttértek a magas beton épületekre, vidéken pedig a szegényebbek csak bambusz kunyhóban élnek, így a Jim Thompson ház igazi érték maradt, mely hű az eredeti thai építészethez.

Ám itt nem csak a házak említésreméltóak, de a kert is, ami leginkább egy dzsungelhez hasonlít, sok különlegesebbnél különlegesebb növénnyel. Egy kép erről is:

 

Jim bácsitól és e különleges hely hangulatától elbúcsúzva ismét a metropoliszba vettük az irányt, szintén gyalog. Sok érdekeset lát így az ember, mint pl. a gazdagság alatt a szegénységet, amit a skytrain-ből nem látni:

Aztán megérkeztünk a híres MBK bevásárlóközponthoz, ami olyan mint egy nagy piac, csak fedett és legkondis, és ahol állítólag mindent lehet kapni. Terveztük mi az éjszakai piacot is, de nem jutott már rá idő, de terveztük a Chatuchak hétvégi piacot is erre a napra, de lebeszéltek róla, hogy annál fárasztóbb nincs is, mint ott a dög melegben, zajban, szagokban és nagy tömegben a végtelen területű piacot járjuk. Így aztán ide jöttünk. Hát ahhoz képest, hogy itt mindent meg lehet találni, és hogy mások hány táskányi cuccot vittek innen haza, mi rendesen meg kellett erőltessük magunkat, hogy ne üres kézzel menjünk el. Én nagyot csalódtam. Sok dolgot láttam mindenhol, amik nagyon tetszettek. Khaosan-on, Phuketen, Phi Phin, de sehol nem vettük meg, mert majd itt úgyis minden lesz jóval olcsóbban, mint máshol. Hát sajnos nem így volt. Az alkudozás sem ment úgy, mint kint az utcán. Ezek után Zolára egyetlen Chang sör emblémájú pólót tudtam ráerőltetni, amit persze azóta is előszeretettel hord :o) De abban tényleg egyet értek, hogy a mi plázáink elbújhatnak ilyen a méretek, választék és mennyiség mellett. Ember is annyi volt, mintha valami parádén lettünk volna. Sokszor csak a szabad utat kerestük már, nem is a portékákat néztük.

Mégis, mire kijöttünk a plázából, már sötét volt. Úgyhogy innen már usgyi haza, pakolás, készülés, alvás, mert másnap reggel 6kor indult a gépünk haza.

Hát ezt a napot se henyéléssel töltöttük, mint ahogy a két hét többi napját se, rendesen kihasználtuk a nap 24 óráját végig...

Tartalmas nászút volt, nagyon jól éreztük magunkat, és boldogsággal (hogy itt lehettünk) de szomorúan (hogy ennyi volt) tertünk haza, mert otthon már várt az alig 1-2 fokos, esős idő és a munka, de elhatároztuk, hogy ide még mindenképpen visszatérünk. Még rengeteg dolgot szeretnénk látni itt, és még nagyon sokszor szeretnénk ilyen jól érezni magunkat!

A hazaútról a Nászutasok már csak voltunk :o( bejegyzésben írtam, így arról már nem írok újabb bejegyzést.