Nászutunk Thaiföldön

Hm... erre a napra jó kis programot szerveztünk magunknak elefántokkal, nemzeti parkkal meg Kwai folyóval, így örömmel keltünk fel ringatózó ágyunkból és szaladtunk reggelizni szállásadónk hangulatos éttermébe.

A programot végül úgy döntöttünk utazási irodával teljesítjük, mert egyénileg sem tűnt ólcsóbbnak a dolog, és mégis kényelmesebb ha körbehordoznak, meg olyan válogatást találtunk, amiben benne volt minden amit terveztünk. Ez fejenként 1090 B volt.

Értünk jöttek kisbusszal, még néhány embert felvettünk útközben, és irány a zelefántok!! Mondanom sem kell milyen izgatott voltam... Végre találkozom kedvenceimmel, és még fel is ülök rájuk!

Miközben zötyögtünk az elefánik felé, idegenvezetőnk hasznos infókkal látott el minket Thaiföldről, Kanchanaburiról, a történelmi szörnyűségekről, az elikről, és próbált néhány hasznos thai kifejezést belénk sulykolni - sajnos a klasszikus "Szeretlek"-re már nem emlékszem.

És hurrá, megérkeztünk! Mennyi elefánt! Melyikre fogunk felülni?? Na és hogyan? De itt már minden ki van találva... "Madárles"-ről léptünk a fáni hátára, majd be az ülésbe.

Egy rövidebb sétát tettünk, nem tudom mennyi idő lehetett, de max. fél óra. Fura érzés volt... Felmentünk az erdőben, majd lejöttünk (na ez nagyon izgi volt), aztán meg elmentünk egy folyóhoz, ahol fánink a szeméig gázolt bele a vízbe.

Én már azt hittem még vizesek is leszünk a végén, de nagyon tudta hol a határ :o) Időközben már a vezető is leugrott róla és nyomta a fotókat. Aztán előkuncsorogtam magam a nyakába (egyszer élünk!) :o) Az előremászás izgi volt, kisebb akrobatamutatvánnyal is felért, ugyanis a fáni mozgolódott közben, nem nagyon érdekelte, hogy a hátán emberek mászkálnak, és azért ott fent van már némi kilengése... De hősünk kitartóan előre ügyeskedte magát, és hopsz máris a nyakában ülve folytathatták útjukat.

Hogy őszinték legyünk, amennyire én élveztem az egészet, Zola annyira nem :o) "Össze-vissza dobál!" "Mindjárt leesek!" "Jajj, de rossz!" "Hát ez épp elég is volt ebből." és más hasonló számomra érthetetlen mondatok hagyták el a száját. De ne higgyetek neki, nagyon élvezetes volt! ;o) Az igaz, hogy a nyakában sokkal jobb volt, mint azon a padon, mert az valóban nagyon dobált. A nyakában az egyetlen rossz az erős, súrlókefe szerű szőre volt, ami rövidnadrágban nem egy élmény, de jól kell elhelyezkedni rajta, és nem mozogni. Viszont az az érzés, ahogy a lábaim lógtak le az izgő-mozgó fülei mögött nem hasonlítható össze semmivel. Ennél már csak a hatalmas afrikai elefánik jóval nagyobb méretű fülei mögött lenne jobb :o)

Szóval szerintem kihagyhatatlan, és ha még lesz ilyesmire alkalmam, egy hosszabb programot szeretnék az elefántokkal, fürdetni őket a vízben meg játszani velük, erre mostmár mindenképpen időt szánnék.

Az elefántogolás után végigsimogathattuk az összes elefántot, és sok sok fotót készíthettünk majd felszálltunk egy szongtoj platójára.

Vele mentünk :o)

Hű, micsoda agyarak...

Fájó szívvel búcsúztunk a fániktól és továbbálltunk; a következő program bamboo rafting. Ez elég light-os, "semmi pláne" program volt, csak csorogtunk lefele a bambusz tutajokon a csendes Kwai folyón. Dehát amiből csak lehet, pénzt kell csinálni ha már özönlenek ide a turisták, mert meg kell élni valamiből. Inkább ilyen feelingje volt, de arra jó volt, hogy a fánis izgalmaknak legyen idejük leülepedni. A folyó egy lentebbi szakaszán kiszálltunk, itt már várt is ránk a szongtoj, hogy visszavigyen a buszhoz. Közben óriási nagy pillangókat láttunk, olyan kis arasznyi méretűek lehettek, fekete-fehér-piros színűek.

Visszamentünk az elefántokhoz, és átültünk a kisbuszra, amivel immár az Erawan nemzeti parkba igyekeztünk. Ezt is izgalommal vártuk, elképzeltük, hogy jó kis dzsungeles hely lesz szép vízesésekkel...

Az Erawan nemzeti park Kanchanaburitól 70 km-re található, hegyes, dzsungeles a környezet, és a 7-lépcsős vízesésrendszeréről híres. A vízben fürdeni lehet. A legmagasabb vízeséshez bő 900 m szintkülönbséget kell legyőzni kis ösvényen buja növényzet és indák között.

A nemzeti park bejáratától nem messze levő kajáldáknál kaptunk ebédet, majd adtak 3 órát, hogy kiélvezzük a park nyújtotta lehetőségeket.

A tervünk az volt, hogy előbb megmásszuk mind a hét lepcsőt, kigyönyörködjük magunkat mind a hét vízesésben, majd a hátramaradt idő alapján eldöntjük, hogy hol pancsoljuk ki a fáradalmakat. Az idegenvezető felhívta a figyelmünket, hogy a parkban majmok is lófrálnak, akik nem is olyan aranyosak mint látszanak. A kirándulók kajájára fáj a foguk, ezért olyan szabályt vezettek be a parkban, hogy a 2. vízesés után le kell tenni minden eledelt, amit visszafele kaphatunk vissza, hogy elkerüljünk egy nem kívánt incidenst a kedves parklakókkal. Ezek után mi már nem is láttunk sehol majmot...

Nekivágtunk hát a nagy túrának. Óriás bambuszok, gyökerek, indák mindenhol az úton, néhol sziklát is másztunk. Voltak kisebb és nagyobb vízesések is, és bár nagyon csábítottak a fűrdőzésre, mi kitartottunk eredeti tervünk mellett: a cél a legfelső vízesés!

1. lépcső

2. lépcső

3. lépcső

4. lépcső

5. lépcső

6. lépcső

7. lépcső

Jó érzés is volt megérkezni, pláne, hogy fennebb egyre kevesebb ember volt, jó volt azok közé tartozni, akik oda is felértek, és azt is látták :o)

Itt már nem volt kétség, hogy nem fordulunk meg fürdés nélkül, hisz majdnem üres volt a bővizű "medence". Az idegenvezetőnek igaza volt, a hűsölés mellé extra szolgáltatás a masszázs ezekben a természetes medencékben, ugyanis a halak rárabolnak az ember lábára, és gyengéden csipkedik mindenhol. Elég érdekes érzés volt :o) Nem voltak félénkek, sőt nagyon is rámenősek, amint egy század másodpercre megállsz, már rajtad csüngnek!

Közben egy hátizsákos német turista is hozzánk szegődött, akivel el is dumáltuk az időt, így már csak egy fürdésre maradt elég idő, választásunk pedig a 3. vízesésre esett. Szintén bő vizű és kevés az ember (a kirándulók zöme megragadt a kettes szinten), a vizesés meg magasról csobog le. Itt halak már nagyobbak voltak, gondolom mert jóval több ember fordul meg itt :o)) És szó szerint át kellett gázolni rajtuk, ha be akartunk jutni a vízbe, mert pofátlanul nem mozdultak a be- és kijárat környékéről. Ezek nem hallottak meg az udvariasságról...

Mindezek után igyekeztünk átöltözni és visszaérni a buszhoz időben, hogy tovább indulhassunk a halálvasúthoz, melyet az előző post-ban említett hadifoglyokkal és munkásokkal építtettek a kegyetlen japánok Burma felé.

Kemény munka lehetett megépíteni ezt a vasutat meg az éheztetés és kegyetlenség nélkül is... A sziklák oldalán megy végig a vasút ezen a szakaszon, alatta a Kwai folyó hömpölyög. Megnéztük a Buddha szobrot is a szikla egy barlangjában, közvetlenül a vasút mellett, amit az áldozatok lelki nyugalmáért hozattak ide. Majd felszálltunk a vonatra, mert ma is közlekedik erre vonat, naponta kétszer, amit a helyiek is használnak. Sok más turista csoporttal együtt mi is felnyomtuk magunkat a vonatra, majd próbáltuk a japán turisták kinyújtott kamerás/fotós karjuk között mi is kileskelődni és lopva fotózni egyet-kettőt "hátha sikerül valamelyik kép" alapon. Hát nem sok jó lett belőle :o) Három megálló múlva le is szálltunk nosztalgia vonatunkról, és újra buszba ültünk. Ezúttal már Kanchanaburiba tartottunk, utolsó megállóként megnéztük a híres hidat:

Át lehet rajta sétálni. Mivel ugye naponta kétszer jár csak vonat, így veszély nem nagyon fenyeget, akkor úgyis megy a nyalókás emberke szólni, és "erkélyek" is vannak kialakítva, ahová félre lehet állni a vonat elől.

Viszont tériszonyosok figyelem:

A hídon csak egy keskeny sáv van, amin osztozkodni kell a szembejövőkkel, és ott ácsorgókkal, a többi részén simán kifér az ember lába... Zola így elég hamar ki is élvezte a dolgot, és a híd előtt várt rám türelmesen, amíg én is kiélem magam, és minden lehetséges szögből lefotózok mindent :o)

Ezután már csak a hazaszállítás volt hátra, vége az első programokkal teli napunknak.

Este úgy döntöttünk, hogy sétálunk még egy jót a városban, és ezúttal az előző este felfedezett piacon vacsorázunk szállásunk hangulatos bambusz-étterme helyett. All you can eat, helyi kaják fejenként 110-ért üdítővel. Mi kell más??

Volt itt minden ami szem-szájnak ingere: tengeri kaják, húsok, tészták, rizs, zöldségek, gyümölcsök, és így tovább és így tovább, sült bogarat kivéve. Micsoda választék...

Aranyos volt a főnök, mindent elmutogatott, a pincérek is segítőkészek voltak, meg mi is próbáltuk ellesni a helyiektől, hogy mit hogyan is... Főztünk is sütöttünk is. Ettünk kagylót, tintahalat, rákot is. Szóval sok dolgot meg tudtunk kóstolni.

Miután jól bekajáltunk eme finomságokból, körbenéztünk még a piacon, és sétáltunk még kicsit a városban, aztán irány a szállás, pakolás, és alvás. Másnap reggel már indultunk is vissza Bangkokba.