Nászutunk Thaiföldön

Az eredeti tervek szerint ez a nap Ayutthaya-ról szólt volna... Utazási beszámolókat olvasva meg a Wikitravel-ről informálódva megtudtuk, hogy el lehet jutni busszal Kan'buriból Ayutthayaba egy lassúbb (helyi járat átszállással, kb. fél nap) és egy gyorsabb (minibusz, ami drágább, bár még így is olcsó, és csak kb. 2 óra az út) módon. Mivel csak két hetet töltöttünk Thaiföldön, és sok mindent látni akartunk, természetesen az első opció szóba sem jöhetett. Kan'buriból nem tudtunk előtte levő nap elindulni az egész napos program miatt, Ayutthayaba meg nem érkezhettünk estefele, mert akkor már semmi értelme, még egy napot pedig nem tudtunk maradni, mert indult a gépünk Phuketre. Viszont a tervünk fuccsba ment, mikor kiderült, hogy ez a minibusz naponta csak egyszer jár, ráadásul délben indul, tehát csak du. érnénk oda. Nekünk viszont este Bangkokba kell érni, hogy a hajnali repülőre felszállhassunk.

Ilyesmire számítottunk, bár őszintén szólva nem esett jól a dolog... De Zola gyorsan előrukkolt az ötlettel, hogy nézzük meg most a bangkoki látnivalókat, és Ayutthayat napoljuk el a szigetek utánra. Micsoda remek ötlet :o) Így gyorsan el is döntöttük, hogy reggel mielőbb visszamegyünk Bangkokba, hogy legyen egy teljes napunk a kötelező látnivalókra. Megérdeklődtük a szállón, hogy mennyibe kerül a minibusz Bangkokba (150 B/fő), mikor indul, és mennyi idő az út (kb 2 óra), valamint, hogy mennyi idő vonattal is. Mivel a minibusz jóval gyorsabb, és nem sokkal drágább (pláne ha beleszámoljuk a bangkoki taxizást is), így azt választottuk. Reggel korán indultunk volna de aztán végül csak egy órás késéssel úgy fél10 körül.

Azt hittük csak turisták leszünk a buszon, de meglepődve vettük észre, hogy mindenki thai volt rajtunk kívül. Azt hittük, a thaiok inkább az olcsóbb vonattal vagy helyi busszal utaznak, de úgy tűnik nem csak azzal...

Khaosan-hoz közel rakott ki a busz, ami pont jó volt, mivel ismét itt foglaltunk erre az éjszakára szállást. Ezúttal az előző szállás melletti Lamphu House-ban, ami itthonról is a legszimpatikusabb volt ár-érték arányban a KSR környékén (370 B a ventillátoros, közös fürdőszobás szoba két főre - sajnos csak ez az egy szobájuk volt, de mivel egy éjszakára kellett csak, tökéletesen megtette). Leraktuk a cuccokat és átöltöztünk, mivel a hőség ellenére is meg kell felelni a thai illemszabályoknak, és a watokba, de pláne a királyi palotába (ahol ezt szigorúan ellenőrzik is) csak zárt cipőben, hosszú nadrágban és vállakat fedő felsőben lehet belépni. Aztán máris a királyi palota felé vettük az irányt. Nincs messze gyalog, és már tudtuk is az utat az első napi séta óta, így nem volt gond, hamar odaértünk.

A palota együttest Bangkok alapításakor építették az 1780as években. 218.400 négyzetméter nagyságú területen fekszik és rengeteg a látnivaló... Itt található a Wat Phra Keo - avagy a Smaragd Buddha temploma - is. Csak úgy ámultunk és bámultunk a mindenféle óriási, csillogó és díszes templomok, chedik, épületek, szobrok és freskók között... Minden nagyon aprólékosan ki van munkálva. Nem is tudom elképzelni hogy hány ember dolgozhatott rajta, és hogy lehetett néhány év alatt ekkora csodát építeni... Tudnak valamit amit mi nem...(Belépődíj: 350 B/fő)

A Wat Phra Keo templom királyi vallásos ceremóniáknak adott otthont, és most is a Smaragd Buddha szobrát őrzi, amely egyébként nem is smaragdból van (csak ezt hitték amikor rátaláltak), hanem jade kőből készült. Egyébként nagyon picike (66 cm magas), de annál értékesebb és fontosabb a Buddhizmus számára. Számos legenda és csoda kapcsolódik hozzá. Krisztus előtt készülhetett, és sok viszontagságot és harcot élt át több nép tulajdonában. Magas oltár tetején űl egy óriási templomban, és fotózni is csak kintről szabad. Arany ruhába a király maga öltözteti évente 3x a megfelelő évszakhoz nagy ceremónia keretében.

Talán szűk 4 órát is eltöltöttünk a bámészkodással, mikor kezdtünk telítődni abban a nagy hőségben a sok csillogással, és rájöttünk, hogy még két wat megnézése áll előttünk, így ideje volt továbbállni, mielőtt azok bezárnának (a királyi palota 15.30-ig, a Wat Pho es Wat Arun pedig 17.00-ig van nyitva). A Wat Pho is gyalog távra volt, rögtön a palota után, így gyalog folytattuk utunkat. Közben a piacon vettünk valami hideg friss gyümölcsös itókát, mert a maradék vízünk már meleg volt.

A Wat Pho (Belépődíj: 50 B/fő) a fekvő (haldokló) Buddhának ad otthont, mely 46 m hosszú és 15 m magas és arannyal van bevonva, a talpán pedig 108 gyöngyházberakásos ábra van. Az ember eltörpül mellette...

Ez egyben a thai masszázs szülőhelye és otthona is, masszázs iskola müködik a kertben levő egyik épületben, ahol természetesen ki is lehet próbálni a thai masszázst. Azt már gondolom mondanom sem kell, hogy itt is minden bámulatos, az óriási Buddhától kezdve a freskókon és spalettákon át a kertben levő kis chedikig minden... Egyszerűen hihetetlen, hogy minden apró részlet, még a legeldugottabb helyen is mennyire ki van dolgozva...

Na de telt az idő, és még át kellett kelnünk a Chao Praya folyón, hogy a Wat Arunhoz (Hajnal temploma) jussunk, így indulnunk kellett tovább. Megvettük a jegyet a kompra kemény 3 B-ért fejenként, és máris a Chao Praya-n hajókáztunk :o)

A kikötő kissé lehangoló. Természetesen ott feszít a király képe, háttérben a Wat Pho teteje is látszik, fent még normálisnak mondható lakások (vagy inkább csak szobák), lent viszont a fájdalmas szegénység. El sem tudom képzelni, hogyan lehet megélni ilyen helyen, de szemmel láthatóan sokan élnek így...

Aztán a másik oldalra néztünk, ahol a parton magaslott a Hajnal temploma. (Belépődíj: 50B/fő.) Ez a wat kb. 80 m magas, meredek lépcsőn lehet feljutni, amire Zola nem is vállalkozott tériszonyos létére (középen kiszállt, mert félt a lefele jövettől), pedig fentről szép a kilátás...

Egyébként ez a wat Khmer stílusú, és a középső magas prang kínai porcelánnal van díszítve III. Ráma kérésére.

Fent megcsodálhattam Indra istennek (az istenek és az ég királya) négy szobrát a prang négy oldalán, valamint az elém terülő várost, túloldalon a Wat Pho-val, Királyi palotával, és az előttük kanyargó Chao Praya folyóval, na meg a sok magas felhőkarcolóval és alacsonyan elterülő szegény lakályokkal.

A lefele út tényleg kihívás volt: meredek lépcső, amin két kézzel kapaszkodva másznak le is és fel is az alacsony és rövid lábú thaiok; ha a prang aljára néztem, rendesen beleszédültem.

Már közel volt a zárás időpontja, mikor visszamentünk a kikötőbe, átkelni a másik oldalra. Aztán úgy gondoltuk, hogy mivel nincs olyan messze onnan a kínai negyed, megnézzük még azt is. Annak is gyalog vágtunk neki, így aztán eléggé kifáradtunk mire odaértünk, de így többet is láttunk, meg jobban is tudtunk tájékozódni, szóval mindenképp a gyaloglás mellett döntöttünk. Ráadásul a kínai negyed mindkét szélén indiaiak élnek, indiai üzletek vannak, és indiai kajákat árulnak az utcán, itt is jó volt bámészkodni. Láttunk egy kis elefántot is nagy örömömre! Szegénykét a forgalmas út szélén vezették pórázon, sajnáltam nagyon...

Szóval a kínai negyed... A kínaiak már azelőtt itt voltak, mielőtt a király és Ayutthaya népe onnan ide menekült volna Burmából. Akkor még a királyi palota helyén éltek, de mivel oda építettek a palotát, odébb költöztek kicsit. Kereskedelemmel foglalkoztak mindig is. A hangulatáért ajánlják megnézni, de nekünk pont ez volt a sokk. Lehet, hogy a hosszú nap, nagy meleg és sok gyaloglás tette meg a hatását, de az ottani nyüzsgés, zaj, kosz, és bűz mintha sokszorosa lett volna a Bangkokban máshol tapasztaltnak (ami amúgyis jócskán meghaladta a számomra elviselhető szintet). Kicsit sétálgattunk, de igazából inkább éreztem magam valami koszos gettóban, mint Thaiföldön. Pedig először ott akartunk vacsorázni, mivel már igen éhesek voltunk, és ez a negyed a kereskedők után a kifőzdéiről is híres. De asszem még erőszakkal se tudtak volna lenyomni ott semmit a torkomon... Egyébként nem tudom milyennek kell lennie egy kínai negyednek, de az amerikai filmekben is gettós helynek mutatják. Néhány épület volt kínai jellegű, és kínai feliratokat is láttunk. Azért íme egy érdekes kép...szárított tintahal kollekció... :o)

Ha nem lettünk volna már annyira nyűgösek, valószínű kicsit másképp láttuk volna a dolgokat, hiszen számunkra ez egy érdekes hely lenne. Állítólag nincs olyan dolog a világon, amit itt meg ne vehetne az ember. Azt hiszem, hogy ez egy autentikus mini Kína (bár ott még nem jártam), sok-sok kis ember egy helyen, sehol egy üres hely kihasználatlanul, mindenhol történik valami bármerre néz az ember, a járdán is alig lehet elférni a sok árustól, járókelőtől, meg mindenfélétől amit csak úgy az utcán tárolnak. Egyébként egy kínai étterembe majdnem bementünk, de úgy gondoltuk, inkább még nézelődünk, keresünk nagyobb választékot is, és majd megkajálunk valahol, de ez a nyüzsgés nagyon az agyunkra ment, így egy idő után már csak azon voltunk, hogy kiszabaduljunk onnan.

Tuk-tukosok természetesen arrafele is járnak (hol nem??), így aztán kaptunk az alkalmon, hogy kipróbáljuk ezt az érdekes járművet. A tuk-tuk a hangjáról kapta a nevét, amit dudáláskor ad ki (és ezt elég gyakran :o)). Három kerekű motoros nyitott jármű, némelyek 1+2 mások 1+4 személyesek.

A tuk-tuktól óvva intett mindenki, hogy vigyázni kell, mert nagy maffiózók, lehúzzák a turistákat, stb. Ráadásul nem szabad bedőlni annak a szövegnek sem, hogy 10-20 B-ért elvisznek bárhová, mert igazából csak a haverok ékszerészetébe, szabóságába, meg mindenféle más üzleteibe visznek el, akiktől benzinpénzt kapnak ha bent maradsz legalább 10 percig, amialatt megpróbálnak erőszakosan mindenfélét rádtukmálni. Na de ez mégsem a turisták által frekventált hely, így leintettük az egyiket. Mondtuk hová és mennyiért, megegyeztünk vele, és korrekt is volt (KSR-ig 80 B). Na de a száguldozás is benne van az útban, és a szmog a nyitottsága miatt mind az orrunkba ment. A szél csak jól esett. Cikáztunk a nagy dugóban a kocsik között, nem kis sebességgel, így ismét volt alkalmunk csodálkozni, hogy ekkora forgalomban, ilyen őrült vezetési módszerekkel hogyhogy sehol nem láttunk se balesetet se törött kocsit...Érdekesek ezek a thai emberkék :o)

Khaosanra mentünk vissza, aztán egy jó kis zuhanyzás és szusszanás után még kimentünk az utcára sétálni és élvezni az esti zsongást (nem mintha nem kaptunk volna egész nap, de ez mégis más). Nézegettük az árukat, érdeklődtünk, alkudoztunk, tovább álltunk, bámultuk a sok fiatalt akik szívták magukba ezt az életet, és élveztük az esti levegőt, ami végre sokkal elviselhetőbb az egész napos hőségnél.

Utcai pad thai vacsorára (40 B), levezetésként pedig tavaszi tekercs (25 B) és banana pancake (25 B) majd friss gyümölcsshake (2 x 40 B) és kókuszitóka (25 B) a sarki gyümölcsbódénál, aztán jöhetett a jól megérdemelt alvás. Pláne, hogy másnap ismét korán keltünk, mert 7kor indult a repülőnk Phuketre.