Nászutunk Thaiföldön

Itthonról február 28-án indultunk a már említett Aerosvit járatával. Az utazást már részleteztem, így nem írom le újra.

Bangkokban (Krung Thep Mahanakhon Amon Rattanakosin Mahinthara Yuthaya Mahadilok Phop Noppharat Ratchathani Burirom Udomratchaniwet Mahasathan Amon Piman Awatan Sathit Sakkathattiya Witsanukam Prasit, eredeti thai nevén – az Angyalok városa lefordítva) március 1-én hajnalban szálltunk le.

Beléptünk a Suvarnabhumi reptérre, ami még az óriásinál is nagyobbnak tűnt. Elég sokat mentünk mire kiértünk a vízumosokhoz. De minden jól ki van táblázva, egyszerűen ki lehet igazodni. Nem volt "elveszett" érzésünk. Vízumot ott csináltattunk helyben a reptéren, több okból is. Egyik, mert ott jóval olcsóbb volt (1000 Bath/fő), mint itthon (10.000 Ft/fő), másik mert itt min. 2x el kell menni a követségre. Megtudtuk, hogy ott egyszerű minden, ráadásul mivel korán érkeztünk és a szállásokra általában nem lehet dél előtt becsekkolni, így volt rá időnk is. Fotót is lehet ott készíteni (200 Bath/fő). Ahhoz képest, hogy mekkora sor volt, nagyon gyorsan megvoltunk, és mentünk is belépni az országba, majd a csomagokért, melyek ott árválkodtak még a szalagon. Rendben megérkeztek ők is, nem volt semmi gond velük, pedig nem fóliáztattunk, és hallottunk rémhíreket az Aerosvitről, hogy megbuherálják a csomagot és elrontják a zárat rajta. De a mieink épen megúszták.

Ahhoz képest, hogy alig sikerült érkezés előtt egy keveset aludni, és hogy én mennyire rosszul voltam a sok légörvény miatt, semmi bajunk nem volt, bár egy teljesen idegen ország óriási repterén voltunk. Dehát készültünk mindenből. Tudtuk, hogy valahol találunk hivatalos taxis pultot, akik bíztosan adnak olyan taxist, aki bekapcsolja az órát, de ha mégsem, akkor is max. 400 Baht-ból el lehet jutni a Khaosan-ra, szóval ennyire kell lealkudni.

De mégis volt fura volt minden. Itt vagyunk a Föld másik felén, ahol minden olyan más, egy óriási reptéren. Megérkeztünk. Ami eddig álom volt, az mostmár valóság. Kerestük az Exit kiírást, hogy merre menjünk, és magabiztosan követtük azt. Néztük a táblákat mindenfele. Sokat nem is kóvályogtunk, mikor kimentünk egyik ajtón, és láttuk a hivatalos taxis pultot. Persze mire idáig eljutottunk mindenhonnan jöttek a hangok meg az emberkék, hogy taxi, meg hogy hová megyünk, van-e szállásunk, és így tovább, de nem szabad rájuk nézni, ígyhát mintha nem is hallanánk, tartottunk magabiztosan egyenesen előre a cél felé. Mikor kiléptünk a reptér ajtaján, megcsapott a meleg és a pára. Uhhhh, első benyomás Thaiföldről: Hát ez tényleg durva... Olyan érzés volt, mint amikor itthon elmegy az ember a pálmaházba az állatkertben.

A taxis pultnál mondtuk, hogy Khaosan Road, adtak egy cetlit, aztán ott álltak sorba a sofőrök izgatottan várva, hogy kiket és hová vihetnek. A mi taxisunk nagyon szimpatikus volt. Meg kell hogy mondjam, annak ellenére, hogy mondták, hogy ezzel a hivatalos taxi társasággal nincsenek gondok, úgy voltam vele, hogy a taxis mégiscsak taxis, és meresztettem a szemem a táblákra az úton. A sofőr keményen nyomta a gázpedált, száguldottunk az autopályán is meg a sima úton is. Egyébként sokat mosolygott ránk, barátságosnak tűnt, és még a Baiyoke-t is mutogatta nekünk (a Baiyoke egy szálloda, ami a legmagasabb épület egész Bangkokban, nagyjából mindenhonnan látni, így segít a tájékozódásban is). Végül 360 Bathot mutatott a taxióra, és mi annyira elégedettek voltunk, hogy adtunk borravalot is, így 400 lett belőle, mert alapból erre az összegre gondoltunk, hogy ennyiből jó lenne odaérni. Utána már nem voltunk ennyire bőkezűek, hozzászoktunk a thai árakhoz :o) 

Egész gyorsan megérkeztünk a Khaosan Road-ra, ami a hátizsákos turisták paradicsoma. Reggel korán volt még (7 óra körül), csend és nyugalom. Kiszálltunk a taxiból, szétnéztünk, majd elővettük a papírost, amin szerepeltek az itthon gondosan összegyűjtött szálloda nevek, címek és árak. Aztán nekivágtunk a keresgélésnek. Rögtön átmásztunk a közeli kisutcába, a Soi Rambuttriba, amit mindenki ajánlott, mert sokkal csendesebb utca mint a Khaosan, kulturáltabb is, szóval ilyen helyen érdemesebb megszállni. Lamphu House volt az első, a fórumon többek kedvence is, weboldalan szereplo képek és infók alapján már az én tetszésemet is elnyerte. Már messziről láttuk a Full táblát a recepciónál, de azért megkérdeztük. Persze csak a táblát tudta mutatni. Kérdeztük, hogy du. lesz-e üresedés, dehát azt most nem tudja megmondani, menjünk vissza 2 óra körül. Hát mi akkorra már kipihentnek szeretnénk tudni magunkat, így sajnálkozva odébb álltunk. Mellette van a Rambuttri Village Inn, hasonló kategória, csak mivel van egy medencéje, piciket drágább, de még az is nagyon jó ár. Hát itt van szabad szoba, és fél 11kor el is lehet foglalni. Felcsillant a szemünk! Pedig már láttam magam előtt, hogy fél napig fogjuk keresgélni a szabad szobát valahol. Mit csináljunk. Azért még jó lenne megnézni 1-2 másik szállást alapon elindultunk vissza a Khaosan-ra, de már sietősen, hogy nehogy elvigyék a szabad szobánkat... megnéztük a Banglampoo-t, amit Zola nézett ki, de ott is tele voltak, és csak dél körül lehetett volna visszanézni üres szoba reményében. Aztán még visszafele beugrottunk a D&D-be is, bár sokan azt mondták a fórumon, hogy az elég hangos hely... De ott is csak 1 óra körül tudnának hasznos infóval szolgálni, így gyorsan vissza is rohantunk a Rambuttriba lefoglalni a szobát.

Ezután volt úgy 2 és fél óránk, így ismét vissza a Khaosan-ra, sétáltunk kicsit, majd egy mellette levő kis utcában leültünk megreggelizni. Úgy gondoltuk, hogy mivel kb. egész úton nem aludtunk semmit, és amúgyis otthon éjjel van, ráadásul a repülőről már régen leszálltunk és azóta nem ettünk még, egy átlagos reggeli helyett inkább belecsapunk a sűrűbe, és nagyot eszünk. Végülis mindent elintéztünk amit kellett, ráadásul sikeresen. A taxis jó fej volt, nem vágott át, sőt kevesebb volt az összeg, mint azt mondták mások, szállásunk is van, nemsokára lezuhanyozhatunk és alhatunk, szóval ügyesek vagyunk, megérdemeljük, hogy ebédre való kaját együnk :o) Így aztán én kértem egy Tom Kha Kai levest, ami csirkeleves kókusztejjel és vadcitromlevéllel), Zola pedig egy Phad Thait.

Mindkettőt próbáltuk itthon, és ízlett is nagyon, így most megnézzük az eredetit. Jó is volt teljesen, nagyon ízlett. Én kértem még egy gyümölcsshake-et, Zola meg egy Singha sört. Első kajálásunk jól sikeredett. Közben be is lassultunk már rendesen, kezdett kiütni a fáradtság, amire eddig nem volt idő. Vissza is mentünk a szállásra 10re, hátha hamarabb is megvan a takarítás, és elfoglalhatjuk a szobát. 10 után pár perccel sikerült is, így jöhetett a jól megérdemelt zuhanyzás és alvás. Fél 3ig aludtunk.

Délutánra nem volt fix program, pont azért, mert tudtuk, hogy fáradtak leszünk az utazás és időeltolódás miatt (6 órával vannak előbb), de azért hasznosan akartuk eltölteni az időt. Mivel innen nincs messze a Királyi palota és környéke, nekivágtunk gyalog. Sajnos mire odaértünk, kiderült, hogy bezárt már. Én úgy emlékeztem, hogy 5ig van nyitva, de kiderült, hogy csak fél 4ig, 5ig a watok vannak nyitva. Persze sok beszámolóban olvastuk, hogy mindenki azzal jön, hogy be van zárva, de ő elvisz tuk-tuk-al ide meg oda, vagy van egy haverja akinek ilyen meg olyan boltja van, de nem szabad hinni nekik, tovább kell menni, mert nyitva van. Mi is így tettünk. Nem érdekelt semmi, magabiztosan mentünk tovább addig, amig a katona a bejáratnál meg nem állított a táblára mutatva, amin ott állt a nyitvatartási idő, és bizony 15.30kor bezárt :o)

Hát azért kivülről körbekerültük, és elmentünk a Wat Pho irányába is, ki a Chao Praya folyó partjára. Aztán megfordultunk. Ott a királyi palota előtt egyik emberke, aki leállított, hogy zárva van, de ott a haverja tuk-tukkal, rárajzolt 1-2 helyet a térképünkre, amik 6 óráig nyitva vannak, egyik a Golden Mountain volt, másik a Lucky Buddha (utóbbit talán bármikor meg lehet nézni). Oda is gyalog mentünk, így jobban felfedezzük a várost és jobban el tudunk majd igazodni. A Golden Mountain egy dombra épült wat, amely Buddha ereklyét őriz. Csendes hely, buja zöld növényzettel, vízeséssel, nagyon szépen ki van alakítva. Lépcsőn lehet feljutni a wathoz, de végig szépen ki van alakítva oldalt a szikla fala, mint egy sziklakert. Fentről pedig jó kilátás nyílik Bangkokra. Régen ez volt a város legmagasabb pontja, persze azóta a felhőkarcolók messze lehagyták. Fotónk sajnos nincs róla, mert egy későbbi malőr során erről a napról minden képünk elveszett, de így néz ki:

(nem saját kép)

És a kilátás:

(nem saját kép)

Innen még gyalogoltunk egy jó adagot a Lucky Buddha fele, amit végül nem találtunk meg, de helyette megnéztünk pár másik watot út közben, aztán megéheztünk és kezdett ránksötétedni, így elindultunk haza. Rendesen lejártuk a lábaink, kifáradtunk... Igyekeztünk korán feküdni, mert másnap mentünk is tovább. Korán kellett kelni, mert az Úszópiacra mentünk, ami Bangkoktól kb. két óra buszút, és 9 előtt ott kell lenni, mert akkor hozzák az utazási irodák nagy buszokkal a sok turistát, és tömegben állítólag képtelenség élvezni.

Így hát megvolt az első napunk, sikeresnek mondható, de még most jön a java :o)