Nászutunk Thaiföldön

Ez a Bangkoktól 85 kilóméterre északra lévő város, amely szintén a Chao Phraya folyó mentén helyezkedik el, Bangkokhoz hasonlóan, egykori fénykorában királyi város volt. 1350-ben alapították, majd 1767-ben a burmai támadás elől lehajóztak le a Chao Phrayan az emberek a mai Bangkokig, hogy ott újra megalapítsák a királyi várost.

417 éven át volt Siam fővárosa, 33 király uralkodásával.

Ayutthayat sietve hagyták ott lakói, melyet aztán teljesen elhanyagoltak, így a természet a magáénak nyílváníthatta. A sok pompás chedi már romokban áll, de mióta 1991-ben az UNESCO felvette a világörökségi listára, turisták áradata érkezik ide a Bangkokhoz közel lévő történelmi városba, és a helyiek is nyüzsgő életet adtak neki.

Korán reggel indultunk, taxival a metróig, majd metróval a Hualamphong vonatállomásra. A vonatjegy 3. osztályon mindössze 40 B kettőnknek (érdekes, hogy visszafele még ennél is olcsóbb volt - 30 B/2 fő). Kicsit lassan haladtunk, elég sokat késtünk... A thai MÁV sem a pontosságról híres, úgy tűnik. Sajnos nem olyan jók, mint az Airasia. A 3. osztály fapados, de semmivel nem rosszabb az itteni személyvonatnál. Cserébe viszont jóval olcsóbb, és még árusok is felszállnak rá, hogy senki se maradjon éhesen/szomjasan utazás közben.

Miután végre megérkeztünk Ayutthayaba (a vártnál jóval később), első dolgunk a bicikli kölcsönzés volt, mivel az hatékony és olcsó városnéző eszköz (40 B/bicikli), majd a komphoz igyekeztünk, mellyel átkeltünk a folyó túloldalára (6 B fejenként biciklivel), és nekiláttunk a városnak.

A régi idők romjai a városban szerteszét mindenhol megtalálhatóak, a lakóházak mellett és között is, némelyik mintha a ház kertjében állna. Fogtunk egy térképet, és megterveztük az útvonalat. A város szívében vannak a legfontosabbak, így oda mentünk először, azokat megnézni. Volt aki tuk-tukkal járta körbe, volt aki elefántháton (bár így csak a központban fekvő néhány romot lehetett az elefánt hátáról megcsodálni), volt aki gyalogolt (szintén csak a központban levőknél). Biciklis turistát nem igazán láttunk, ami engem meglepett.

Nagy élmény volt a romok között sétálni és azokat megérinteni. Végigfutott az agyamon, hogy milyen élet lehetett itt, micsoda kultúra, és hogy ilyen sok idő után is megmaradt valami az utókornak.

Rengeteget bicikliztünk, kb. 5 óránk volt a városnézésre, és vagy 50 fok + tűző nap... Nagyon kifáradtunk a végére. A legtávolabb levő de szintén fontosnak tartott chedihez már totál fáradtan érkeztünk, amikor leszálltam a bicikliről, már alig bírtam megállni a lábamon. Fel lehetett volna mászni lépcsőn a belsejébe, de már semmi erőnk nem volt hozzá, így egy kis pihenés és bámészkodás után indultunk is vissza, hogy le ne késsük a vonatot.

Aztán várnunk kellett rá, amialatt megettünk néhány banánt, dinnyét, ananászt és persze egy palacsintát. (Persze azért napközben még ebédeltünk is, sőt helyi jégkrémet is ettünk, amitől nem dobtam hátast.)

Azt még fontos megemlítenem, hogy néhány értékesebb chedi látogatásáért belépőt szednek. Mi 3x fizettünk fejenként 50 B-ot és egyszer 20-at. Ez kissé meredeknek tűnt az ottani árakhoz képest (a vonatjegyünk oda-vissza volt kettőnkre 70 B). Dehát valamiből végülis fent kell tartaniuk és fel kell újítaniuk a romokat. De furcsa, hogy nem egy kollektív jegyet adtak, amivel az összes chedit megnézhettük, hanem külön kellett mindenhol fizetni.

Íme néhány fotó Ayutthayáról:

A misztikus Buddha fej homokkőből van, teste nyomtalanul eltűnt

Fej nélküli Buddha szobrok romjai (Wat Mahathat) - ezeknek a fejük tűnt el :o)

Wat Rachaburana (bent is szét lehet nézni, jó kilátása van)


Nini, már megint egy Buddha - A Viharn Phra Mongkol Bopitah wat (az eredeti leégett, az újabbat pedig renoválták) óriás Buddhája


Wat Phra Si Sanphet (a régi királyi palota területén emeltetett királyi vallásos ceremóniák otthona)


Chedi romok házak mellett és között


Egy megfáradt turista fotóra illő mosolya a Buddhák között


Ebbe nem mentünk be, erő híján

Jó volt ezt az oldalát is felfedezni Thaiföldnek...