Nászutunk Thaiföldön

Egy izgalmas napnak néztünk elébe. Még alig érkeztünk meg Thaiföldre, jóformán még fel sem fogtuk hol vagyunk, és máris odébb álltunk.

Igazából nem is bántuk, mert be kell hogy valljam, Bangkok már egy nap alatt is telítette minden érzékünket. Túlságosan nagy és nyüzsis az a város, nem beszélve a szmogról, zajról és koszról... Igaz, hogy nem láttuk még a csodásnak ígérkező Királyi Palotát meg a Smaragd Buddhát, a Wat Pho-t és a Wat Arunt sem, de mégis jó érzés volt kicsit kiszabadulni abból a káoszból.

Izgalmas meg azért volt, mert először próbáltuk a helyi közlekedést, de sokkal inkább amiatt, mert fogalmunk sem volt hogy jutunk el az Úszópiacról Kanchanaburiba. De a legrosszabb eset, amivel számoltunk az volt, hogy visszamegyünk Bangkokba, és onnan megyünk Kan'buriba. Korán indultunk, hogy a turista tömeg előtt odaérjünk. Kitaxiztunk a déli buszpályaudvarra (első taxis nem akart 100 B-ert elvinni, hanem 300-t kert, de rögtön mögötte már sorakozott is a többi, így nem szabad feladni!). Ott meg elindultunk a buszok irányába. Alig fedeztük fel, hogy a beállók fölött ki van téve a tábla, hogy merre megy a busz, már jött egy thai emberke mutogatva, hogy merre menjünk. Mi még kissé bizalmatlanul megkérdeztük az információt, ahol nem is értettek és nem is beszéltek angolul, de jött ismét valaki hozzánk, hogy hová megyünk, és ott a busz, intett a sofőrnek, hogy jöjjön, és ő odakísért minket a buszhoz. Sajnos éppen lekéstük a fél 7-est, ez meg csak 7kor indult, de még időben voltunk. Elég olcsó is volt a jegy, 160 B kettőnkre, légkondis busz, szinte már fáztunk...

Sokáig tartott míg kiértünk Bangkokból, végig autopályán haladtunk, és az utasok csak úgy leugrottak a buszról az út szélén, majd átmásztak a korláton, és még átfutottak egy 2+leálló sávos (ahol motorosok és biciklisek közlekednek) úton is. Hát itt így működik a buszmegállós dolog... Nincs hivatalos megálló, de mindig megáll az út szélén ott ahol szeretnéd. A felszállás is hasonló. Helységekben lassabban megy, főleg a forgalmasabb csomópontoknál, dudál is, és ha valaki fel akar szállni, az jelez neki, és ott egyszerűen megáll.

Mikor már láttam az út szélén a táblákat az úszópiacról, mozgolódni kezdtem, hogy hol szállunk le, de gondoltuk, biztos emlékszik a sofőr, hogy oda megyünk, csak szól majd. Aztán hirtelen elfogytak a táblák, akkor már még jobban mozgolódtam... Aztán rákérdeztem, hogy mi hol szállunk le, de megnyugtatott, hogy majd ő odavisz a végén. Hát így is volt. Egyszer csak visszafordultunk, majd bementünk a főútról egy kisutcába, ahol ki volt irva, hogy Damnoen Saduak Floating Market, aztán az első beállóban megállt, hogy megérkeztünk.

Leszálltunk, és már jött is egy hölgy, hogy Welcome, és menjünk mutatja az utat. A semmi közepén volt az egész. Aztán el kezdte mutogatni a térképen, hogy milyen túra van, hogyan járja körbe a piacot a csatornákon, mennyi idő, és mennyibe kerül. Két személyre el is engedett egy 100-ast az 1600-ból. Mi pedig mivel nem láttunk semmilyen más lehetőséget, azt sem tudtuk merre és hogyan, rábólintottunk. Pedig hát úgy mentünk el itthonról, hogy mindenért alkudni kell. Jött is a csónak, beűltünk, és indultunk is. Keskeny csatornákon csónakáztunk, mint egy labirintusban, a cölöpökre épített házak között. Bentebb már nagy élet volt és sok ember. Ott már láttuk, hogy egy csónakban több ember is volt, szóval olyan lehetőség is lett volna, nyílván jóval olcsóbban. Dehát nem mehet minden, mint a karikacsapás... Még később rájöttünk, hogy a meghirdetett utak az utazással együtt is olcsóbbak, mint ez az ár, szóval nagyon jól jártak velünk... Már második nap beleugrottunk a csapdába...:o)
De legalább megúsztuk a tömeget! Egyébként kellemes csónakázás volt, alkudoztunk, vásároltunk (de csak módjával, mert itt eléggé turista árak vannak), meg elutasítottunk néhány árust/árut akár alkudozás után is. Ettünk is, és sok érdekeset láttunk. Érdemes volt megnézni.

Bő egy óra csónakázás után visszatértünk a kiinduló ponthoz. Megkérdeztük a hölgyet, hogy hogyan juthatunk el Kanchanaburiba, ő meg csak egyszerűen mondta, hogy ott az út szélén várjuk a kis sárga buszt, majd Bang Phae-ban átszállunk a nagy sárga buszra. Egyszerűnek tűnt a dolog, így bele is vágtunk. Felírta papírra thai betűkkel is a helység neveket, hogy bátran mutogathassuk segítséget kérve, aztán kiálltunk az út szélére. Alig néhány perc múlva jött is egy jármű, ami kiderült, hogy a mi kis sárga buszunk :o) Lassított a bácsi, odaszaladtunk és mutattam neki a papirt, meg mondtam, hogy Bang Phae. Intett, hogy pattanjunk fel hátra. Ezek a helyi buszok csak néhány emberesek, hátul egy plató, egymással szemben ülések, de fedett (30 B/fő).

Ilyenek (bár minden területen mások, és a méretük is eltérő lehet, mégis alapjában ugyanolyanok):

És itt vagyunk mi is a kis sárgán:

Bang Phae-ben meg megállt a bácsi, és szólt, hogy hol kell várnunk a másik buszt. Ott volt buszmegálló :o) Ahogy odamentünk, már jött is velünk szembe egy idős bácsi, hogy "Kanchanaburi?" Mondtuk, hogy igen, aztán mutogatott, hogy ott várjunk, meg onnan fog jönni a busz. Arra se vártunk többet 5 percnél, már mutogatott is a bácsi, hogy ott jön a buszunk. Tényleg nagy sárga busz volt :o) Hát itt már jóval több ember volt, és bámultak is minket rendesen, gondolom nem olyan szokványos, hogy így utazzanak a turisták... Mi meg beültünk közéjük, külön-külön, mert egymásmelletti helyek nem voltak (40 B/fő).

Kora délután megérkeztünk Kanchanaburiba. Leszálltunk a buszról, és már jöttek is a riskások (triciklis taxisok), hogy hová megyünk. Hozta is az egyik a szórólapokat, hogy milyen szállások vannak, de mi már kinéztük a V.N. Guesthouse-t, amit ajánlottak is. Egyiket le is alkudtuk kemény 15 Bath-ra 50-ről, de csak néztünk, hogy hogyan fogunk beférni ketten plusz a nagy hátizsák. De a hátizsáknak volt hátul egy kampó, amire ráakasztotta, mi meg hát valahogy betuszkoltuk magunkat a thai emberekre méretezett (inkább másfél mint két személyes) ülésre. Aztán meg néztünk, hogy hogy fogunk így elindulni... Szegény emberke nagyon erős kilengéssel tekert, ráadásul elég sok fekvőrendőr volt útközben, úgyhogy kissé elszégyeltem magam... De jó erőben volt, esze ágában sem volt feladni.

Gyorsan odaértünk a szállásra. Szabad szobájuk volt bőven, lehetett válogatni. Mi a rafthouse-ban választottunk szobát Zola kívánságára. Így magán a Kwai folyón ringatóztunk egy légkondis double bed-es szobában 400 B-ért. Gyors zuhany és ebéd után nekiláttunk a városnak, illetve csak egy részének. Szörnyen meleg volt, én rosszul is lettem a végére...

Kanchanaburiról tudni kell, hogy a II. világháborúban a Japánok Burmáig akarták elvezetni a vasútvonalat. Embertelen körülmények között dolgoztattak sok ázsiai munkást és angol, holland, amerikai valamint ausztrál hadifoglyot. Több mint 100.000 ember halt meg. Erről forgatták a Híd a Kwai folyón c. filmet is. A halottakat is itt temették el.
Megnéztük a temetőt. Rengeteg sírkő van, van amire név sincs írva, mert nem sikerült azonosítani a holttestet.

A temető mellett emeltek egy katolikus templomot, hogy a halottak lelki üdvéért imádkozzanak. A városon kívül a vasút mellett egy sziklába vájt barlangba vittek egy Buddha szobrot szintén a halottakért, mert a helyiek folyamatosan hallották a rabok kopácsolását és a láncok csörgését.

Sétálgattunk mindenfele, aztán még eljutottunk a közeli watokhoz. Ott feladtam, nem volt több erőm, a meleg kikészített. Az első padra lefeküdtem a folyó partján, és már csak hazamenni keltem fel onnan. Vacsora a szálláson. Nagyon hangulatos kis étterme van, a Kwai folyó felett, bambuszból minden, szép onnan a naplemente is. A személyzet is nagyon kedves, főleg a recepciós (és egyben mindenes) srác. Szóval hangulatos, és jól éreztük magunkat.

Itt találkoztunk először a gekkókkal. Az elsőt simán gyíknak néztük, de aztán eszünkbe jutott, hogy Thaiföldön gekkók vannak :o) És már láttuk is a különbséget. Rengeteg volt, ott bambultak minden este a falon. Kicsi, közepes, nagy, minden méretben :o) Az erkélyünkön is volt egy.