Nászutunk Thaiföldön

Az előző mászkálós nap után úgy terveztük, hogy egy nyugis nappal zárjuk ittlétünket, és megpróbáljuk még felfedezni a közeli helyeket, mint pl. Long Beach-et.

Éjjel nagyon jól aludtunk az új szálláson, a szoba hőmérséklete is jó volt - már az ottani viszonyokhoz képest -, így nem ébredtünk arra, hogy fázunk a légkonditól, vagy izzadunk a melegben, na meg az aznapi program is eléggé kimerítő volt. Így aztán végre egyszer sokáig aludtunk!

Úgy döntöttünk, hogy reggeli után ismét felmászunk a kilátóra, mert előző alkalommal apály is volt, és már ment le a nap, nem volt olyan szép színe a víznek, mint kellett volna. Akkor még nem tudtuk mire vállalkozunk. Pont a déli forróságban vágtunk neki. Össze sem lehet hasonlítani a múltkorival. Most sokkal nehezebb volt, jóval hamarabb kimelegedtünk és lihegtünk, több pihenőt kellett beiktatni, és a végefelé már így is kezdtük feladni... Tényleg nem gondolná az ember, hogy ennyire megerőltető ezt megmászni... De a kilátás valóban kárpótolt:

Na, pont ilyennek akartam látni :o)

Túl sokáig nem időztünk itt, mert tűzött a nap ezerrel, sehol egy árnyék, így miután kicsodáltuk magunkat, vissza is fordultunk. Jó érzés volt, hogy amíg mások kínlódnak felfele, mi már vígan sétálunk lefele :o) Találtunk egy majmot is, aki a földre pottyant terméseket zabálta brutálisan ilyesztő fogaival, így pár fotó után el is húztuk onnan a csíkot. Nem akartunk egy nagy harapással búcsúzni a szigettől...

Mivel a kimerült túrázóknak nagyon is járt egy kiadós hideg vizes zuhanyzás és egy rövid pihenő, innen a szállásra mentünk, majd egy jó kis ebédet is kiérdemeltünk, amit ezúttal a Calamaro's rest-ben töltöttünk. Bedobtuk a már szokásos phad thai + fried rice kombinációt, ami itt is kifogástalan volt - ezúttal a fried rice tenger gyümölcsei verzióját. Majd nekivágtunk Long Beach-nek.

A "dzsungelen" át vezető ösvényen mentünk, amiből a végére már kissé elegünk volt, mivel sokat kanyargózik, ráadásul jó kis emelkedők és lejtők vannak benne, ahol néha a két kezünkre is szükség volt, így hosszadalmasabb is volt az út meg fárasztóbb, mint azt gondoltuk. Persze visszafele találtunk jóval egyszerűbb megoldást is, dehát kinek kell az, ha bonyolultan is lehet :o)

Viszont útközben megtaláltuk a Viking bungalókat, amiket már itthonról is csodáltam interneten, csak hát semmilyen elérhetőséget nem találtam róluk, és a pontos helyüket se tudtuk. Több féle bungi volt, légkondis meg annélküli is. Árakat viszont sajnos nem láttam sehol kiírva (de az olcsóbb kategóriájúnak tűntek), de nekem nagyon tetszettek, és volt kis meghitt "privát" partja is, ami külön tetszett.

Viking bungalow

Viking beach

A Viking rezidencia után már Long Beach jött, végre vége a négykézláb szerencsétlenkedésnek (na jó ez azért picit túlzás ;o))! Megérkeztünk:

Bár itt azért még le kellett mászni valahogy a magasból, ami azért nem kis ügyességet igényelt, de megérte :o)

Phi Phi Ley rögtön velünk szemben illegette magát, a parton végig pedig nyugis bungaló rezidenciák sorakoztak a buja növényzet között, és sok sok hawai rózsa mosolygott rám. Nem mintha máshol nem tették volna, de itt valahogy különösen is.

Zola első dolga ismét az árnyékban való lecuccolás és döglés volt :o) Én meg persze bevetettem magam a long beachi hullámok közé, majd míg ő békésen bóbiskolt a kellemes árnyékban, én felfedeztem a partot, és dokumentáltam a szálláslehetőségeket. Árakat sajnos itt sem láttam sehol, de fotók vannak dögivel. Láttam olcsóbb bungalókat is meg puccosakat is, szerintem mindenki talál itt magának valót (csak ne legyen telt ház).
Íme egy-egy példa (ez kb. a két véglet):
Ez egy eléggé puritán fajtának tűnik, és szerintem túl közel vannak egymáshoz, így jó eséllyel lehet hallgatni egymás horkolását...

Ezek pedig nagyon szépek, de gyanítom, hogy a  felső kategóriába tartoznak...

Persze van még bőven választék.

Itt a tengerparti masszázs is elmaradhatatlan kellék:

A Shark Point is közel van (apályban még úszni se kell, de annál inkább vigyázni a talpunkra!), ahol előtte levő nap csuda jót sznorkeleztünk, és állítólag korán reggel cápákat is lehet látni (no nem azokat a gyilkos fajtákat), meg velük úszni.

Naplemente előtt indultunk vissza Ton Sai "metropoliszba", persze addigra már kiokosodtunk, és a másoktól ellesett part menti rövidített útvonalat választottuk, ahol szintén volt egy kis mászkálás a sziklákon és köveken, melyek az öblöket határolták el egymástól, de sokkal egyszerűbb és gyorsabb volt az út, ha jól emlékszem, talán 15 perc séta.

Még egy utolsó visszatekintés a naplemente fényeiben fürdő Long Beach-re immár a parti útvonalról:

Este ismét a srácokkal lógtunk, elcsábítottak egy All you can eat-es helyre, ahol mindenfélét megkóstoltunk, bár nem tipikus thai kaják voltak, de a végére persze már szusszal se bírtuk :o) Hogy mindig ez a vége az ilyen evészetnek... utána meg kiűltünk a partra szőlővel, és élveztük az esti szellőt meg a hangulatot még amíg lehetett, ugyanis ez volt az utolsó esténk e bájos szigeten...

Búcsúzóul még feleregettük a Phuketről hozott lampiont, bár kitartás kellett hozzá az erős szél miatt, és sajnos nem is tudtuk szemünkkel végigkísérni ahogy felszáll a felhők közé, mert gyorsan elfújta a szél :o( De azért a szívem egy részét felküldtem vele az égbe, hogy örökké gyönyörködhessen e gyöngyszemben.

"Nem tudom, hogy búcsúzóul mit mondhatnék neked
Annyi kimondott és ki nem mondott szó után
Annyi pillantás és hallgatás [...] után -
Bár tudnád mit jelent nekem, hogy ismerhettelek" (Gordon)